2015. szeptember 13., vasárnap

EGYHÁZAK TÉVELYGÉSE - FELKÉSZÜLÉS AZ ELRAGADTATÁSRA

KÖZEL AZ ÚR NAPJA !
AZ EGYHÁZ TÉVELYGÉSE : "MILYENNEK KELL LENNI ?" (2.Pét. 3:11,)
*
Felkészülés ismérvei :
- szentség,
- kegyesség,
- szeplő- és hiba nélküliség,
- békességben élni,
- őrizkedni minden tévelygéstől, megmaradva saját erősségben, vagyis a Krisztusban,
- növekedés a kegyelemben és Krisztus ismeretében,
*
  "Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 
  De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. 
És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. 
  Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek ! Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen." 
(2.Pét. 3:10-18,)
*
Felvétel készült 2015.09.12.-én az Evangéliumi Szolnoki Gyülekezet Istentiszteletén
Kapcsolódó üzenetek : Elragadtatás ideje - Milyennek kell lenni ?
                                          Végidők Konferencia - Veresegyház: Fújjatok kürtöt 
                                          Végső idők - Mi a kivezető út ? 
                                          Csak egyetlen esélyünk van
                                          Végső jelek - Küszöbön az elragadtatás
                                          AMERIKA VIGYÁZZ ! - Megrázó figyelmeztetés 
                                          Prófétai figyelmeztetések - Utolsó idők megtévesztése 
                                          Apokalipszis (1),   Apokalipszis (2), 
                                          Apokalipszis (3),   Apokalipszis (4)  Apokalipszis (5),
                                          KI A FENEVAD ? - (1.rész) (2.rész) (3.rész) (4.rész) 
                                          ANTIKRISZTUS LOPAKODVA SZÍNRE LÉP

Ajánlott üzenetek az Úrvacsorával kapcsolatban :
                                      Úrvacsora kulcsszerepe a természetfelettihez 
                                      Két világ összekapcsolása 
                                      Mi tesz méltatlanná az Úrvacsorához?  1.rész,   2.rész ITT. 
                                      AZ ÚRVACSORÁBAN REJLŐ TITOK
                                      Tudat átváltoztatása természetfeletti identitásra
                                      Útmutató az imádó Úrvacsorai közösséghez 
_______________________________________________________________________

                                           Az üzenetben használt vázlat fotói

_______________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)










___________________________________________________________ 

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
BESZÁMOLÓ : Megtérések Gyöngyöspatán 
____________________________________________________________________






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése