2013. július 14., vasárnap

KRISZTUSBAN VALÓ ÉLET TITKAI - 5.rész

A KERESZTÉNY ÉLET KULCSA :  NÖVEKEDNI  ISTEN  ISMERETÉBEN  !

"Növekedjetek a kegyelemben, és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében!" (2.Pét. 3:18,)
*
"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Ján.ev.17:3,)
*
Milyen szinten van ma az Isten ismerete az egyházban ? - ezt a kérdést fel kell tennünk, amikor keressük a megrekedések okát ! 
Nagyon sok hívő bizonytalan az üdvösségében. Mi ennek az oka ?

Ahogy imádkoztam, és kérdeztem az Urat, néhány nap múlva konkrét választ kaptam. Azt mondta az Úr, hogy a fő ok : "az Isten ismeretének hiánya !"   Nagyon megrendültem ezen, és az Úr arra késztetett, hogy nagy hangsúlyt tegyek arra, hogy - ahol csak módom nyílik az Ígét hirdetni, - az Isten ismeretéről kapott kijelentéseket osszam meg Isten népével. Csak az igazi Isten ismeret képes eljuttatni minket arra a szentségre, amit az Úr elvár az Ő népétől ! Az Isten megismerése pedig csak kijelentésből származhat, emberi bölcsesség nem képes Isten ismeretére vezetni a hívőt !

Ebben az üzenetben az Istenség titkairól kapott kijelentéseket igyekszem megosztani. A téma óriási. 
Bocsánatot kérek a hosszú üzenetért !!! - de hiszem, hogy aki Isten titkainak megismerésére szomjúhozik, az nem fogja megbánni, ha végig hallgatja az üzenetet.
*
"...hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel ! " (Kol.2:2-4,)
*
Mint látjuk az Ígéből, a megtévesztés ellen is az igazi garanciát csak a helyes Isten ismeret tudja biztosítani számunkra !
*
"Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben; hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében, és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, ..." (Ef.1:16-18,)
*
Isten áldjon meg !
_________________________________________________________________
Krisztusban való élet titkai - 5. rész :  NÖVEKEDNI  ISTEN  ISMERETÉBEN  !
 

Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése