2013. június 17., hétfő

KRISZTUSBAN VALÓ ÉLET TITKAI - 1.rész

JÉZUS PARANCSA :  „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek !”
(Ján.ev.15:4,)
                                                                            ("Hit és hitvédelem" c. blog )
Az újjászületéssel Isten kegyelmének legfontosabb célja számunkra nem csupán az üdvösség elnyerése, hanem az, hogy be legyünk oltva Krisztusba, - aki a "szőlőtő" - vagyis az újjászületett szellemünkkel a Krisztusban éljünk. Ehhez szükségünk van egyenként személyesen arra – Péter apostolhoz hasonlóan, – hogy a mennyei Atyától kapjunk Krisztusról kijelentést! Csak az Atyától kapott kijelentés tudja a szellemünket beemelni Isten Királyi Uralmának szellemi szintjére. Mennyei kijelentés hiányában a hitünk csak a mulandó földi-, pszichikai szintű Isten-ismerethez tudja csak kötni a szellemünket, ami nem kapcsol össze Krisztus Szellemével, a mennyei élet forrásával. Ezért foglalt állást Pál apostol is olyan határozottan a mennyei kijelentés fontossága mellett a Korinthoszi gyülekezet felé.  „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.  Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.  És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1.Kor. 2 : 1-5,)

Tehát Pál – aki korának elismert teológiai doktora volt, - a megfeszített Krisztusról kapott kijelentést adta át a gyülekezetnek, és nem a kicsiszolt teológiai ismereteit Isten Fiáról.

Isten határozottan arra késztetett, hogy az utóbbi időben kapott kijelentéseket osszam meg nem csak a Szolnoki Gyülekezettel, - ahova 2013. június 1.-től visszahívást kaptam, - hanem nyilvánosan is mindazokkal, akik szomjaznak, mindig többre vágynak az Úrból, akik keresik és kutatják Isten titkait, és a mennyei kijelentéseket.
________________________________________________________________________

Krisztusban való élet titkai  (1.rész)
                                                                               ("Hit és hitvédelem" c. blog )
"A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; " (Kol.1:13,) 

Sok keresztény kijön a sötétség hatalmából, de nem megy be Isten uralmába, Krisztusba, ahol Jézus kereszt áldozatának  minden jogalapja, teljes győzelme és védelme áll rendelkezésére. Jézus Krisztus által kapott kegyelem nem csak bűnbocsánatot, üdvösséget képes számunkra biztosítani, hanem a kegyelem képes bevinni minket a Krisztusba, ha Jézus követésének feltételeit betöltjük. Erről tanít Pál apostol a Római levél 7. és 8. részében. "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint." (Róma 8:1,)  Ahhoz, hogy ne legyen joga a kárhoztatásnak, a hívőnek benne kell lennie Krisztusban. Ennek az a bizonyítéka, hogyha a hívő Szellem szerint él és jár. Aki nincs benne Krisztusban, - csak kijött a bűnből, és megigazult, - az még nem tud Szellem szerint járni, mivel még szellemben kiskorú, ezért a test kívánságai szerint jár. Erre az esetre viszont nem vonatkozik a kárhoztatás alóli mentesség. Mi akkor a megoldás erre a problémára ???  A választ a Római levél 8. részben találjuk. A kárhoztatástól való mentességet a Krisztusban lakozás biztosítja Pál apostol tanítása szerint.
Az üzenet célja : megmutatni hogyan juttatja el Istenünk kegyelme a hívőket Krisztusba!

Folytatás (2.rész)  itt tekinthető meg ! 
________________________________________________________________________
AJÁNLÓ                                                               ("Hit és hitvédelem" c. blog )

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  szolgálat  bemutatása :

A  KRÍZIS  MISSZIÓ  szolgálat,  a   Zsoltár 82:2-4  parancsára indult el 2 évvel ezelőtt, 
a krízis sújtotta térségekben élők szellemi-, (hitéleti) és szociális megsegítése céljából.
„Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét?  Ítéljetek a szegénynek 
és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!  Mentsétek meg a szegényt 
és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki !”  (Zsoltár 82:2-4,)
-------------------------------------------------------------------------------------------
Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 


("Hit és hitvédelem" c. blog )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése