2013. június 30., vasárnap

KRISZTUSBAN VALÓ ÉLET TITKAI - 3.rész

JÉZUS PARANCSA :  „Maradjatok én bennem, és én is ti bennetek !”
(Ján.ev.15:4,)

A Krisztusban való élet titkaihoz csak a Szent Szellemtől kapott kijelentésből juthatunk hozzá. Pál apostol mondja az 1. Korinthosi levél 2. részében, hogy a Szent Szellem mindeneket vizsgál, még az Isten mélységeit is, és amit szem nem látott, ember szíve meg sem gondolhat, amiket az Isten készített az Őt szeretőknek, de az Isten mégis kijelenti nekünk, a Szent Szellem által. Tehát kijelentés útján juthatunk mennyei és Isteni ismeretekhez, az Atya és a Fiú titkához. A Kol.2:2-3.-ban Pál apostol szándéka a kijelentés átadásával az, hogy a hívők "eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve." Tehát Pál azt mondja, hogy a Szent Szellem kijelentése által hozzájuthatunk az Atya, és a Fiú titkához, amelyben el van rejtve Isten bölcsességének minden kincse. Ez a titok pedig az elpecsételés titka, amit Jézus csak megemlít a Jn. 6:27-ben, de nem fejti ki. Pál apostol kapta meg először erről a mennyei kijelentést. Valójában ezeket osztja meg az Efezusi és Kolossei levelében. Az 1.Kor.2.-ben pedig a megfeszített Krisztusról, mint Isten erejéről, (ami a megfeszítésben rejlik,) ad át kijelentést a gyülekezetnek. Nem a teológiai doktori tanulmányait osztja meg, nem emberi bölcsességet közvetít, hanem az Istennek titkon való bölcsességét prédikálja a gyülekezetnek. Viszont azonnal hozzáteszi, mint feltételt, hogy : "Isten titkos bölcsességét csak tökéletesek előtt szóljuk !" Ugyanis szellemben járatlan, és éretlen, vagy vallásos  keresztények ezt még nem képesek felfogni és megérteni. Ezért félreérthetik, és mások előtt lejárathatják az Úrtól jövő kijelentést, és Pált is. "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg." (1.Kor.2:14,)  Ezért Pál apostol óvatos volt a mély Isteni titkok és bölcsességek továbbadásában. 

Ezért én is csak az érett-, a Szent Szellem kijelenéseire nyitott-, a mennyei igazságokra éhes és vágyakozó hívők számára teszem közzé ezeket az üzeneteket. Kérem az Urat, hogy akik megnézik, azok közé a "tökéletesek" közé tartozzanak, akik képesek az Isten titkon való bölcsességének befogadására! 

Ebben a 3. részben szó van - többek között - röviden az "Elpecsételés titkáról" is, és más újabb titkokról, amelyek további segítséget nyújthatnak a hívőknek ahhoz, hogy tovább épüljenek, belépjenek Isten Királyi Uralmába, és győztesek lehessenek Krisztus győzelme által, Krisztus igazságának birtokba vétele által.

Isten áldjon meg nyitott szívvel, a bölcsességnek és kijelentésnek szellemével !

"Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben; Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében, és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,  amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben." (Ef. 1:16-20,)
________________________________________________________________________
Krisztusban való élet titkai - 3. rész

"Bölcseséget csak a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét;  " (Kol.1:13,)



Ha elakadna a lejátszás kb. 58 percnél, akkor a folytatás ezen a 2. videón megtekinthető.

________________________________________________________________________
Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 


____________________________________________________________________












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése