2014. október 20., hétfő

MODERN INKVIZÍCIÓ - FENEVAD HITETÉSE (2.rész)

KIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN !   FIGYELMEZTETÉS A HALÁLOS VESZÉLYRE !
"Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene." (2.Ján. 9,)              (Az előző heti üzenet folytatása.  -   Az 1.rész  ITT  tekinthető meg ! )

A tengerből feljövő fenevad (Jel.13:1,) - aki nem más, mint Vatikán, - ma már teljes erővel végzi a babiloni egységes világvallás megteremtésének hódító munkáját. Legfőbb eszközei azok a hamis próféták-, hamis apostolok-, hamis tanítók, akik az újjászületett hívők közösségeibe, gyülekezeteibe és egyházaiba "veszedelmes eretnekségeket"-, hamis tanításokat-, más Jézust, más szellemet-, más evangéliumot csempésznek be, és megtévesztik a felkészületlen hívőket, akik "szépen eltűrik" (elfogadják) ezeket a hamis szolgálatokat, és ezáltal a hamis babiloni egyház részévé válnak. 

Jézus éppen a saját védelmünk érdekében felhívja figyelmünket arra a felelősségünkre, hogy "őrizkedjünk a hamis prófétáktól," és arra is, hogy vizsgáljuk meg a szolgálók hitelességét ! 

(Ld.  Mt. 7:15 - 24,  1.Ján.4:1). Péter apostol is figyelmeztet : "Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen!" (1.Pét.5:8,)

Magyarországi új egyházi törvény új helyzetet teremtett a magyar eklézsia számára. Az üzenet végén ( a 2. videón ) részletesen szó esik arról, hogyan kerültek az elismert egyházak a fenevad csapdájába. Ezt az új fejleményt minden őszinte keresztyénnek érdemes átgondolnia és annak alapján megfontolnia saját viszonyulását.

Hiszem, hogy mindazok az újjászületett keresztyének, akik őszintén keresik Isten, meghallják a "kiáltó szót a pusztában", hogy készíthessék az Úrnak az útját !

Felvétel készült 2014.10.18.-án az Evangéliumi Szolnoki Gyülekezet Istentiszteletén


Folytatás :  (Magyar egyházak a fenevad csapdájában :  11:20 perctől )



Az  1.rész   ITT   tekinthető meg ! 
("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)
Kapcsolódó témák :  Protestáns egyházak behódolása a fenevadnak  ITT.
                                    Szombat, vagy vasárnap ? - Isten, vagy sátán tisztelete ?   ITT.
                                    A háborúnak nincs vége - 1.rész  ITT,   ( 2. rész  ITT. )
                                    Tony Palmer hirtelen halála - Felvetődő kérdések   ITT.
                                    Hamis egyház láthatóvá válik
                                    HOVÁ FUSSAK BABILONBÓL ? 
_______________________________________________________________________

Antikrisztus  -  (az első- és az eljövendő Antikrisztus)

Az „anti” előtag a görög nyelvből származik, és két jelentése van: {1} valami ellen, vagy valamivel szemben, {2}valaminek, vagy valakinek a helyettesítése. Az Antikrisztusra ennek a szónak mind a két jelentése vonatkozik. Valójában Krisztus ellen lesz, de a lehető legördögibb ravaszsággal, mégpedig úgy, hogy: Krisztusnak (a Messiásnak) fogja beállítani magát, (tehát Krisztus helyébe teszi magát – a szerk.) és ez által belülről fogja eltorzítani a „kereszténységet”. Valójában az Antikrisztus „maga ül be mint Isten, az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát.” (2.Thess.2:4,)
Ha az Antikrisztus Krisztusnak (Messiás) fogja magát beállítani, és az egész világ (hisz neki) imádni fogja, (ld. Jelenések 13:8,) akkor az ő követőit természetesen „keresztényeknek” fogják hívni.  Nem a kommunizmus, hanem a kereszténység  fogja meghódítani a világot, de nem a valódi kereszténység, hanem annak egy antikrisztusi utánzata. A nagy aposztázia (bibliai hittől való szakadás – a szerk.) meg fogja előzni az Antikrisztus megjelenését. (2.Thess.2:3,) Az aposztázia részét képezi az ökumenikus mozgalom, amely szó szerint előkészíti a világ vallásainak az egyesítését, és még a teljes evangéliumi keresztényekre is hatással van. Egy antikrisztusi „kereszténység”-nek kell létrejönnie, mely magában foglalja az összes vallást, és amit a világ összes vallása elfogad. Pontosan ez történik ma is meglepő gyorsasággal.
A görög „anti” szó latin megfelelője a „vicarius”, amelyből származik a „vicar” (helytartó) szó. Ebből következik, hogy a „Vicarius Christi” („Krisztus helytartója”) pápai cím szó szerint jelenti, hogy „Antikrisztus”.  A Római Katolikus pápák évszázadokon keresztül Krisztus földi helytartóinak nevezték magukat, ezt nem ők tették először, hanem Konstantin császártól örökölték. Hozzá hasonló lesz majd az, aki ezután fog megjelenni, vagyis az újjáéledt Római Birodalom, az eljövendő világ uralkodója, maga az Antikrisztus.
Az ókori Római Birodalomban a császárt istenként tisztelték. Ő volt  a pogány papság vezetője és a birodalom hivatalos, államilag támogatott pogány vallásának a feje. (Politikai és vallási vezető egy személyben – a szerk.) A cézároknak szobrot emeltek, amelyek előtt a római polgároknak meg kellett hajolniuk és imádniuk kellett őket. Akik nem ismerték el a cézárok isteni mivoltát, azokat megölték. Ugyanez lesz a gyakorlat, amikor a Római Birodalom újjáéled az Antikrisztus uralma alatt. Ezt mutatta meg Jézus Krisztus János apostolnak a Jelenékek könyvében :
… és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat …; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevad képét …; és mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek.” (Jel.13:12-15,)  

Konstantini fordulat
Pontifex Maximus,  Vicarius Christi,  Püspökök Püspöke (Pápa)

Miután Konstantin császár felvette a keresztény hitet (névlegesen keresztény lett), ami valójában rafinált politikai lépés volt, –  i.sz. 313-ban engedélyezte a keresztény vallás szabad gyakorlását, és ezzel egyidőben szabad utat nyitott ahhoz, hogy a pogányság a kereszténységbe beolvadhasson. Mivel az egyház (a római püspök által vezetett egyház – a szerk.) már a birodalom elismert vallása volt, ezért Konstantint, a császárt, el kellet ismernie az egyház fejének. Így ő hívta össze az első ökumenikus zsinatot Niceában i.sz. 325-ben, ő határozta meg a témáját, ő tartotta a megnyitó beszédet, ő is elnökölt, ugyanúgy, ahogy 500 évvel később Nagy Károly is tette a chaloni zsinaton. Konstantint nem az evangélium igazsága, hanem a birodalom egységesítése érdekelte. Ő volt tehát az első ökumenista is. Miközben a keresztény egyház feje volt, Konstantin továbbra is a pogány papság vezetője maradt, pogány szertartásokon vett részt és pogány templomokat alapított, még azután is, hogy elkezdett keresztény templomokat építeni. Mint a pogány papságnak a feje, ő volt a Pontifex Maximus (legnagyobb pap, főpap, papi testület feje – a ford.) a birodalom pogány vallásában, – és a keresztény egyház fejeként is hasonló címre tett szert. A keresztények között a „Püspökök Püspöke” címet adományozták neki, míg Konstantin saját magát „Vicarius Christi”-nek nevezte, vagyis „Krisztus helytartója”-nak, és ezt a címet úgy értelmezte, hogy ő egy „másik Krisztus”, aki a Krisztus helyett cselekszik. Ha viszont görögre fordítjuk a latin Vicarius Christi kifejezést, akkor ez szó szerint azt jelenti, Antikrisztus. Konstantin annak a Bibliában szereplő Antikriszusnak a prototípusa, aki majd ezután fog eljönni.
A középkorban a római püspökök azt kezdték állítani magukról, hogy ők az egyedüli képviselői Jézus Krisztusnak a földön. Azt követelték, hogy az egész egyház vesse alá magát a római püspökök tekintélyének, és megtiltották, hogy bármilyen más (egyházterületi) püspököt „pápá”-nak hívjanak. Magukra vették Konstantin három címét – Pontifex Maximus, Vicarius Christi, Püspökök Püspöke –, amelyet mind a mai napig viselnek.
Miután megvalósult a pápai hivatal abszolút hatalma a birodalmak, az emberek és a vagyon fölött, hihetetlen korrupció ütötte fel fejét a Római Katolikus egyházon belül. A reformerek teljesen egyetértettek abban, hogy a Pápa az Antikrisztussal azonos. A Biblia ezt az állítást ilyen formában nem támasztja alá (Biblia a pápai hivatalt a fenevadon ülő parázna asszonynak nevezi, nem az Antikrisztusnak, bár a szellemisége ugyanaz. – a szerk.). Az Antikrisztus egy egyedülálló személy lesz, akinek nincs sem elődje, sem utódja. Ő lesz az új „Konstantin”, az újjáéledt és az egész Római Birodalom (globális világkormány – a szerk.) feje. ”

A parázna asszony

Az utolsó kép, amit Isten ad János apostolnak a fenevadról, az a Jelenések könyve 17. részben található. Ezúttal egy meghökkentő képet látunk: ezen a szörnyű fenevadon egy asszony ül.  Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fenevad megegyezik azzal a vadállattal, amelyet Dániel látott, illetve a Jelenések 12. és 13. fejezetében szereplővel, mert ennek is a már ismert „hét feje és tíz szarva van”.  De egy másik jellemző tulajdonsága is le van írva: „teljes volt káromlásnak neveivel”, ami egyértelmű megerősítése annak, amit a 13. fejezetben láttunk, vagyis „az ő fején a káromlásnak neve” volt.
Egy figyelemre méltó változás történt a fenevadnak ebben az utolsó megjelenésében. A figyelem középpontjában most nem is annyira a fenevad, mint maga a parázna asszony került. A fenevadról szóló leírás meglehetősen rövid, épp csak annyira elegendő, hogy megtudjuk: ez azonos azzal a fenevaddal, amelyet már korábban láttunk. Egy új szereplő került a figyelem középpontjába, és a Jelenések 17. és 18. fejezet teljes egészében a parázna asszonyról ad részletes leírást. Terjedelmét tekintve ez sokkal hosszabb, mint a fenevadról szóló korábbi leírások.
János háromszor látta ezt a félelmetes állatot, de egyszer sem írta azt, hogy megdöbbent volna, vagy hogy csodálkozott rajta. Most azonban nagy csodálkozásának ad hangot,  de ezúttal nem a fenevadon csodálkozik, hanem az asszonyon. Maga az asszony döbbenti meg Jánost.
Hogyan ült fel ez az asszony ennek a félelmetes fenevadnak a hátára ? Miért engedi meg a fenevad, hogy a hátán lovagoljon, hogy irányítsa és uralma alatt tartsa őt ? Nyilvánvalóan az asszony kulcs szerepet  fog játszani a Római Birodalom újjáéledésében, az Antikrisztus uralmában és azokban a jövőben bekövetkező, az egész világot érintő eseményekben, amelyek Jézus Krisztus második eljöveteléhez vezetnek.

(Idézet  Dave Hunt : A Vatikán árnyékában c. könyv 40-42. oldal.)
("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)
 ______________________________________________________________

Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
  (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 

1 megjegyzés: