2014. október 27., hétfő

KRISZTUS ELÁRULÁSA ÉS A MAGYAR EGYHÁZ

AZ ÚJ EGYHÁZI TÖRVÉNYT ELFOGADÓ KERESZTÉNY EGYHÁZAK VATIKÁN CSAPDÁJÁBA ESTEK ÉS ELÁRULTÁK A KRISZTUS  IRÁNTI EGYENESSÉGET !
      
"Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben és ne kapjatok az ő csapásaiból, mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett Isten az ő gonoszságáról !" (Jel.18:4-5,)                                                                ("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)
Az Ige (Jel.18:2-ben) Babilonról beszél, ami nem más mint a fenevad világegyháza, amelynek feje a Vatikán, a Pápai Hivatal. Ez pedig a magát kereszténynek valló, de megalkuvó, Krisztust eláruló hamis keresztény Római Katolikus egyház, amely egyszerre lép fel politikai és vallási hatalomként. Nincs a világon más ilyen egyház, amely a vallási szerepe mellet önálló államként, politikai szerepben is fellépne egyidejűleg. Éppen szemtanúi vagyunk Vatikán új inkvizíciójának. Láthatjuk, ahogy a protestáns és evangéliumi, pünkösdi- és karizmatikus egyházak sorra fogadják el a pápa főségét, feladva ezzel a protestantizmus minden igazságát és vívmányát, (amelyért milliók adták életüket a középkori inkvizíció idején), és válnak megalkuvókká az igazság rovására, és válnak maguk is Krisztus elárulóivá a Vatikánnal együtt! A középkori inkvizíció során (XII.-XVIII. század között eltelt) 605 évében  60 millió hithű bibliai keresztényt öltek meg és kínoztak halálra Vatikán inkvizitorai.   
(Videó - 12:47 perc)                  („Hit és Hitvédelem” c. blog  ITT tekinthető meg.)
(Korrekció: Videón 4:26 percnél nem Árpád - Géza, hanem István - Koppány konfliktus)

Az inkvizíció törekvése mindig a visszaterelés volt. Visszaterelni a katolikus egyházból kiábrándult és Krisztust kereső hívőket (akikből később a reformációs protestáns egyházak alakultak ki) a katolikus egyház- vagyis a Pápa fősége alá. Ezt régen erőszakkal végezték, kínzásokkal, megfélemlítő öldöklésekkel és kivégzésekkel. A modern inkvizíció eszköze pedig a hitetés, a megtévesztés, az eltévelyítés, valamint a politikai hatalmak indirekt, háttér irányítása, hogy Vatikán érdekei szerint hozzanak polgári törvényeket! A modern inkvizíció nem fizikailag öl, hanem lelki- és szellemi értelemben öl, és vezeti öngyilkos kárhozatba az elhitetett áldozatokat! A bibliai próféciák (Dániel könyve, Jelenések könyve) alapján ma már egyértelműen beazonosítható a fenevad kiléte. Csak egyetlen egyház van a világon, aki a fenevad mind a 14 ismertető jegyét magán hordozza. Ez pedig a Római Katolikus egyház, a Vatikán Pápai Hivatala, amelyik - mint Vatikán állam, - egyszerre politikai és vallási hatalom, tehát rendelkezik a "Fenevad" ismérveivel is.
A mai magyar keresztény egyházak (amelyek az új egyházi törvényben elismert egyházak lettek) a fenevad csapdájába kerültek, ugyanis törvény kötelezi őket az új Alaptörvényben rögzített Nemzeti Hitvallás elfogadására, amelyben a "Szent Korona" és "Szent István" kötelező tisztelete, mint bálvány lett felállítva, mely bálványokat - Magyarország történelmi alkotmánya szerint - a Pápa szentesített.

Smitt Pál egy interjúban naiv őszinteséggel elmondta, hogy köztársasági elnöksége idején pápánál tett látogatása során maga XVI. Benedek pápa adott instrukciókat Magyarország Alaptörvényének kidolgozásához. Nem véletlen tehát, hogy az Alaptörvény egy bálványimádó hitvallással, (Nemzeti Hitvallás) kezdődik, amely kötelezi a magyar nemzet minden tagját a "Szent Korona" - mint bálvány - tiszteletére. További lényeges pápai instrukció, hogy az új egyházi (2011.évi CCVI.) törvény 6.§.(5) bek. valamint a 14.§. f.) pont szerint, a bevett egyházak (akik szerepelnek az új egyházi törvény mellékletében) egyházi elismerésükért cserébe kötelezik magukat arra, hogy működésük nem lesz ellentétes az Alaptörvénnyel, vagyis nincsenek ellentétben a bálványimádó "Nemzeti Hitvallás"-sal sem. Ennek következtében az elismert egyházak, - ha beismerik, ha nem, - saját egyházi hitvallásukat automatikusan kiegészítették a bálványimádó "Nemzeti Hitvallás"-sal. Ezzel pedig automatikusan részévé váltak Vatikán bálványimádó-, hamis,- babiloni világegyházi rendszerének, vagyis a "fenevadnak"! Megalkuvó módon tehát vállalták azt is, hogy nem konfrontálnak a bálványimádás bűnével, nem prédikálnak ellene, (kiegyeznek ezzel a bűnnel), mert ha konfrontálnának a bálványimádás bűnével, akkor a tevékenységük ellentétbe kerülne az új Alaptörvénnyel és emiatt elveszíthetnék a sok anyagi előnnyel járó egyházi státuszukat. Mi ez, ha nem MEGALKUVÁS A BŰNNEL (BÁLVÁNYIMÁDÁSSAL) ?  Mi ez, ha nem JÉZUS KRISZTUS ELÁRULÁSA, ISTEN ÍGÉJÉNEK ELÁRULÁSA, AZ EVANGÉLIUM ELÁRULÁSA ?

Kapcsolódó anyagok :    Új egyházi törvény csapdája - 1.rész - ITT 
                                       Bálványimádás a nemzeti átok forrása - ITT
                                       Magyarország alaptörvénye ÉRVÉNYTELEN  
                                       Hamis egyház láthatóvá válik
                                       Megkezdődött az ítélet az Isten házán
A hithű keresztények számára rendkívül kritikus, és elfogadhatatlan az új egyházi törvény, a benne lévő 6.§,(5) bek. és 14.§. f) pont  miatt is, amelyek kötelezik az egyházakat arra, hogy tevékenységük nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel! Amelyik keresztény egyház (vagy vallási egyesület) ezt a törvényt elfogadta az egyházi (vagy egyesületi) státusza érdekében, az önként alárendelte magát, és részévé vált egy bálványimádó, hamis és pogány vallási rendszernek, függetlenül attól, hogy így gondolják-e, felismerték-e ezt a tényt, vagy sem. Hitem szerint ez a Megváltó iránti hűtlenséggel, Krisztus Jézus elárulásával egyenlő !

A Jézus követő keresztények számára ( mert vannak nem Jézus követő, csak vallásos külsőségeket követők, akik szintén kereszténynek vallják magukat, azokra ez nem vonatkozik,) a Nemzeti Hitvallás, a benne foglalt „Szent Korona” tisztelet megkövetelésével, nem más, mint egy „arany állókép”, amely bálványként lett felállítva és jogerőre emelve az Alaptörvényben. (Sajnos az Országházban már 14 éve központi helyen fel lett állítva, de most törvényi erőre is emelték a tiszteletét, és sámáni ördögi kultusszal a nemzeti átok forrását meg is erősítették 2012. március 25.-én.) ( A videó itt látható)
Tehát a Jézus követő keresztények számára ennek elfogadása egyenlő aTízparancsolat megszegésével, melyet egy hithű keresztény nem tehet meg, ha hűséges akar maradni Istenhez, és a Bibliához. E miatt, lelkiismereti okokból máris ellentétbe, konfliktusba kerülnek az Alaptörvénnyel mindazok a hívők, akik nem alkusznak meg lelkiismeretükkel, mert komolyan veszik hitüket, és az Isten iránti hűséget és szeretetet! (LdKIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN c. írást. Itt találod. )

"Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé. Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más szellemet vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek." (2.Kor.11:2-4,)
_____________________________________________________________________
Kapcsolódó anyagok :   Magyarország alaptörvénye ÉRVÉNYTELEN 
                                         Bálványimádás a nemzeti átok forrása - ITT
                                         Új egyházi törvény csapdája - 1.rész - ITT
                                         Hamis egyház láthatóvá válik
                                         Megkezdődött az ítélet az Isten házán 
("Hit és Hitvédelem" c. blog ITT.)
_____________________________________________________________________

______________________________________________________________________


Az Atya világába való belépést megalapozó Ígehirdetések :
 (Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik.)
 1. rész 2013.06.08 - Krisztusban való élet titkai - 1.rész




63.rész 2014.09.13 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 1.rész
64.rész 2014.09.20 - Istenfélelem fogalmának pontosítása - 2.rész







A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
HÍRLEVÉL - 2. 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése